Az elmúlt hónapok eredményeként a napokban sikeresen befejeztük öcsémmel a Versike on-line oktatóprogram 1.0 verziójának fejlesztését, mely ezentúl a versike.hu címen mindenki számára elérhető.
A Versike egy Java és Google Web Toolkit (GWT) alapokon nyugvó webalkalmazás, melynek célja az általános iskolás korosztály verstanulási nehézségeinek leküzdéséhez segítség nyújtása. Mottója: “Verstanulás, könnyen, gyorsan, pontosan”
Az előzmények közt szerepel egy dekstop verzió is, melyet Budai Péter (PhD hallgató, BME IIT) készített szintén Mirkné Haba Anikó ötlete alapján.
Ahogy azt már két előző bejegyzésben is említettem elkezdtem VPS szolgáltatásokat tesztelni. Az egyik ilyen az Alvotech VPS a másik pedig a HP Cloud volt, most pedig következzen az Amazon Elastic Cloud Compuite (EC2) szolgáltatása.
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy egyáltalán nem célom teljes részletességében bemutatni a szolgáltatást, helyette inkább egy "első blikkre" jellegű képet próbálok vázolni, ami valamelyest megkönnyítheti a kezdeti ismerkedést és az esetleges vásárlási döntés meghozatalát.
A regisztrációhoz sajnos érvényes (internetes fizetésre is alkalmas) bankkártya adatokat kell megadni, melyet az Amazon egy próba terheléssel azonnal ellenőriz is.
Pár órával ezelőtt e-mail üzenetben tájékoztatott a Facebook, hogy a ’Legyen Ön is Millomos!’ Facebook játékom Facebook oldalát szabadalom sértés miatt egy bejelentés nyomán törölték. Ezt követően megkaptam a bejelentés szövegét is, ami után nem láttam más lehetőséget, mint a játék azonnali leállítása mellett dönteni.
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a játékot mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, pusztán hobbiból hoztam létre és üzemeltettem mind a mai napig, amire mint utóbb kiderül komoly igény is volt.
Néhány hónappal ezelőtt, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve elkészítettem a 'Legyen Ön is Milliomos!' Facebook játékot, felmerült, hogy később esetleg érdemes lenne egy adatbázis frissítést kiadni a letölthető társához is. Ennek ma el is jött az ideje.
Úgy érzem, hogy sikerült lényegesen finomítani a kérdésgyűjteményen, melyet most részben egy frissítés formájában letölthetővé is teszek.
Sajnos azonban kénytelen voltam egy talán kegyetlennek tűnő döntést is meghozni. A Facebook játék kérdéseinek védelme érdekében az a döntés született, hogy az ott megtalálható kérdéseknek csak egy részét, egész pontosan 1.
Pár héttel ezelőtt írtam a MySQL replikációról, majd most úgy tűnik egy PowerDNS alapokon nyugvó DNS kiszolgálóhoz szükség is van rá némi kiegészítéssel.
Ami miatt úgy tűnik használni kell, az a PowerDNS supermaster/superslave funkciójának egy hiányossága.
A domain név szervereket (DNS) elsősorban a megfelelő hibatűrés érdekében többszörözni szokás. Ilyenkor egy-egy zónához (például a halacs.hu vagy a .hu TLD) nem csak egy authoritatív (mérvadó) kiszolgálót tartunk számon, hanem legalább kettőt. Ezeket szokták legtöbbször elsődleges és másodlagos névszerverekként is említeni (feltéve, hogy csak kettő van).